Ady Endre

Mert túlságosan akarlak

Ki ott állott az útban,

Ellökni mindig tudtam

S ha az útfélre verlek,

Szép arcodat emeld föl,

Nézz reám, ríj és nevess:

Túlságosan kedvellek.

Ha megszidlak levélben

Vagy pimasz fütyölésben,

Vagy ha másnak kinállak,

Hozd szívemhez a szíved

És sirass, mert hazudok:

Túlságosan kivánlak.

Ha hallod durva átkom,

Halld ki, hogy szánva bánom

Mindet, mi ért, a bántást

S mégis máglyára vetlek:

Szégyenlem, hogy sorsommal

Csípőd ringása bánik:

Túlságosan szeretlek.

S a napok múlnak-múlnak

S beteg szivembe fúlnak

Vágyaim szent-Te-érted.

Jönnek a téli varjak

Feketén a hómezőn:

Most már búcsuzok Tőled:

Túlságosan akarlak.


 Vajjon milyennek láttál?

Nagy és derűs kópéságom

Véletlen, napos mezében

Jobb szerettél volna látni?

Csupán egyszer látni engem

Gondolod, hogy szívig-láttál

S hitted-e, hogy híven láthatsz?

Minden vagyok, amit vártál,

Minden vagyok, amit nem sejtsz,

Minden vagyok, mi lehetnék.

S minden vagy, mi lehetséges,

Minden lehetsz, mire vágyok,

Talán semmi, talán minden.

Megköszönöm, hogy vagy

Íme, megköszönöm neked, hogy vagy,

Hogy hallottál valaha rólam

S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem:

Jól van.

Íme, menekülni vágynék tőled,

Csak evezőm nincs készen a hajóban

És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni:

Jól van.