Néha szeretném, ha az életem is olyan édes és fahéjillatú
lenne, mint a tea, amit inni szoktam. Bekucorodnék a világnak nevezett bögre
oldalához és csak boldogan nyújtózkodnék, miközben átölel a melegség. És ha
néha fel is kavarnák kiskanállal, a lényege nem változna, s pillanatok múlva
újra nyugalom szállhatna meg. Ha izgalomra vágynék, csak megmásznék egy olvadó kockacukrot, vagy beállnék egy
épp lehulló mézesés alá. Ha pedig valami újra, átmásznék egy másik bögrébe. Egy
licsisbe, ha valami egzotikusabb helyre vágynék, egy puncsosba, ha épp ünnepi
hangulatom van, de az otthonom akkor is a fahéjas maradna. Boldogságom
rozsdaszínű kis tava, ahol mindig biztonságban érezhetném magam. És ha kiszáradna, vagy meginnák, én is eltűnnék vele együtt. De legalább egy
embert boldoggá tehettem, hogy létezett a világom, s mosollyal arcán talán
elgondolkodik, milyen jó is lenne egy ilyen édes, fahéjas álomban élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése