Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De
ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi
volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a
kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán
emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a
földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele
bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor,
utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk
magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme,
minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül
akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...)
Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek".
Hankiss János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése