Annyi idő után még mindig fáj a nevedet hallani. Nem lenne szabad, tudom, de még mindig beleremeg a lelkem. Egy pillanat alatt újra eszembe jut minden kis apróság és a szívem a torkomban dobog. A hiányod soha senki nem fogja tudni pótolni. Olyan ez, mint amikor valaki elveszíti az otthonát, mert amikor rád néztem az otthonomat láttam. Most otthontalan vagyok - ha létezik egyáltalán ilyen szó. Otthontalan, mert te másban látod az otthonod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése