Sokféleképpen vártalak... Vártalak, mint az elkeseredett feleség, aki
tudja, hogy férje soha nem értette egyetlen lépését sem, és soha nem
fog utána jönni, és ezért föl kell szállnom a repülőre, és vissza kell
mennem, hogy aztán a következő válságból újra elmeneküljek, majd
visszamenjek, és megint elmeneküljek, aztán újból vissza. (...)
Vártalak, ahogyan Pénelopé várta Odüsszeuszt, ahogyan Rómeó várta
Júliát, ahogyan Beatrice várta Dantét, hogy megváltsa. A sztyeppe
ürességét benépesítették az emlékeim, az együtt töltött pillanataink, az
országok, ahol együtt jártunk, az örömeink, a veszekedéseink. De ha
hátranéztem, csak a saját lépteim nyomát láttam, te sehol nem voltál.
Paulo Coelho
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése