A vége mindig ugyanaz. Tovább kell menni.

Néha tényleg csak azon múlik, hogy meddig bírjuk ki, hogy ne kapargassuk azt a sebet. Szükségünk van valakire, aki lefogja a kezünket. Volt, hogy percenként téptem le magamról. Néha szabályosan gyűlöltem érte. Meg akartam nézni, hogy begyógyult-e, aztán kérleltem, hogy ne engedje, hogy nyom nélkül elfelejtsem, de valami érthetetlen oknál fogva azt mondta, hogy addig marad, míg újra boldog nem leszek. Persze még mindig nem múlik el úgy nap, hogy ne akarnám látni vagy érezni, de a vége mindig ugyanaz. Tovább kell menni.