Te voltál minden, amire ma tudtam gondolni...

 

Unom már, hogy minden út hozzád vezet vissza. Bármennyire igyekszem tovább lépni újra melletted találom magamat. Unom már, hogy folyton te jársz a fejembe, mindegy, hogy épp ki van mellettem. Annyira szeretném, ha végre felnőnénk egymáshoz. Ha végre függetlenek lehetnénk. Annyira, de annyira unom már, hogy ott vagy a tegnapjaimba, a holnapjaimba pedig nem akarom, hogy benne legyél. Amikor eszembe jut, hogy találkozhatnánk és te csak hallgatnál mellettem, szótlanul. Minden ember körülöttem rólad beszél, a kezeimet a fülemre tapasztom, pedig tudni akarom, mivan veled. Úgy csinálok, mintha nem érdekelnél. Mintha ez segítene valamit. Annyira unalmas folyton arra gondolni, hogy Te lehetnél az igazi. A nagybetűs szerelem, ami egész egyszerűen nem akar lekopni rólam, mint egy rossz tetoválás. Viszont a világ ezerszer unalmasabb lenne, ha nem jutnál eszembe minden nap. Legalább gondolhatok rád, ennyi megmaradt. és ez is rohadtul több, mint a semmi. Kösz szépen, szerelem.