2016. november 26., szombat

A legnagyobb ajándék

A legnagyobb ajándék, amikor egy olyan ember van melletted, aki, hogyha beteg vagy, akkor is elmondja, mennyire szépnek lát (pedig tudod, hogy tök ratyin nézel ki piros orral és könnyező szemmel, de ő komolyan gondolja), és a nap végén, amikor hazaesik a munkából, azt mondja, hiányoztál, és hogy egész nap te jártál a fejében. És hogy érez téged, igazán. És ez nemcsak alkalmanként történik meg, hanem nagyon sokszor.
Makai Rita

2016. szeptember 18., vasárnap

Carpe diem baby

Cute and Easy:
Egy pillanat alatt véget érhet az életünk. Ehhez azonban még csak betegnek sem kell lennünk. Elég csupán, hogy reggel még felkelünk, aztán boldog, vagy éppen bosszankodós hangulatban napközben is még létezünk, majd egy szempillantás alatt estére megáll a dobogásában a szívünk, és már csak azon kapjuk magunkat, hogy a mennyországban leszünk. Na, ezért nem szabad tétlenkednünk! Hiszen az életet azért kaptuk, hogy, ahogy szeretnénk, úgy kell benne élnünk. Annyi minden van, amire vágyunk! Nem szabad hát vele várnunk! Csinálni kell! Mindent! Merni kell élni! Amit akarunk, csináljuk meg! Amire vágyunk, próbáljuk ki! Amit megkívánunk, együk meg! Amiről annyit álmodozunk, váltsuk valóra! Amit szeretnénk, azt vegyük meg! Amit viszont nem szeretnénk, azt ne tegyük meg! Nem szabad várnunk semmivel! Legyünk kicsit bolondok, és igen is merjünk hülyéskedni, viccelődni, nagyokat szeretkezni, csókolózni, nevetni, világot látni, szabadnak lenni, őszintének lenni, szerelmesnek lenni, kicsit őrültnek lenni és valami lehetetlennek tűnő dolgot tenni! Nincs mire várnunk, hiszen meg van számlálva minden napunk! Senki nem tudhatja előre, hogy mikor éli élete utolsó napját, ezért kell hát kihasználnunk az ajándékba kapott életünk minden egyes, értékes pillanatát!
Lippai Marianna

2016. szeptember 17., szombat

Find our way back to each other

You and I won’t lose each other, we will always find our way back to each other. In every lifetime, In every world, In every reality we will always find each other. 
— Leohearts

2016. szeptember 15., csütörtök

2016. augusztus 16., kedd

Thank you

Thank you. 
For never forgetting me.
For always finding an excuse to remind me 
that you care about me. 
For making me feel special. 
Thank you for everything you do, 
and everything that you are.
 — Ranata Suzuki

2016. augusztus 8., hétfő

Select your thoughts

You need to learn how to select your thoughts just the same way you select your clothes every day. This is a power you can cultivate. If you want to control things in your life so bad, work on the mind. That’s the only thing you should be trying to control.
— Elizabeth Gilbert, Eat, Pray, Love

2016. június 28., kedd

Kedvesség

Az igazi erő a kedvességben rejlik. Akik kedvesek másokkal, mindig megtalálják a helyüket az életben.
Murakami Rjú

2016. május 30., hétfő

2016. május 24., kedd

Fear

Stay up late, laugh riotously, take leaps and do what you want to do. Life is too short to be anything but happy #LetsGoHoloHolo:
Fear is a manipulative emotion that can trick us into living a boring life.
 — Donald Miller

Live like it’s heaven on earth

You’ve gotta dance like there’s nobody watching, love like you’ll never be hurt, sing like there’s nobody listening, and live like it’s heaven on earth.
 — William W. Purkey

2016. május 17., kedd

Fogadd el

Amikor szomorú vagy, légy igazán szomorú, süllyedj bele a szomorúságba. Mi mást tehetsz? Szükség van a szomorúságra. Nagyon pihentető egy sötét éjszaka, amely körülölel. Aludj el benne. Fogadd el, és látni fogod: abban a pillanatban, hogy elfogadod a szomorúságot, csodálatossá válik.

Osho

Belül

Az ember sohasem azért lesz szomorú, mert a bánat kívülről rátör - hanem mert belülről csinálja. Az érzéseink sohasem kívülről szakadnak ránk, hanem belülről. És belül mindig azt érezzük, amit megengedünk magunknak!
Müller Péter

2016. május 4., szerda

Minden értünk van

Elfogadom a jót és a rosszat is, mert a sors megtanított arra, hogy minden okkal történik, minden értünk van, és minden élethelyzet, adott probléma a lelki fejlődésünket szolgálja.
Rubint Réka

2016. április 26., kedd

Great things are about to happen.

You have to believe that when the universe starts aligning for you, it’s because you deserve it. When you truly believe your worthiness, that’s how you know when great things are about to happen.

Decide.

So, do it. Decide. Is this the life you want to live? Is this the person you want to love? Is this the best you can be? Can you be stronger? Kinder? More compassionate? Decide. Breathe in. Breathe out and decide.
 — Meredith Grey